Ma egész nap a sziget melletti szigeten tanyáztam. Jaja, ugye milyen érdekes? Eredetileg az nem is egy sziget, hanem valami facsoport. Olyan izé féle aminek az alja nem a szárazföldbe gyökerezik hanem a víz alján lévő iszapba. Nah szóval térjünk vissza a jelenbe. Daniel egész nap a szülinapomra készült, ami ugye ott lesz ahol tegnap (hihi) ezért ő és Nikole ugráltatja a cselédeket, hogy minden a helyén legyen mire anyuék holnap este esedékes látogatásuk alkalmára meg nem hozzák Ő-t.
Oké most már tényleg vissza a jelenbe. Sziget melletti sziget. Egy kicsit elég unalmas hely ami előhozza belőlem is az unalmast. Már lassan két órája ugyanazzal a pillangóval játszom. Baromi nagy, mint minden élőlény, bár nekem ez normális méretűnek tűnik. Elvileg az összes élőlény egy kicsit különbözik a többitől ezen a szigeten. Természetesen miattam mert már miér ne? Ez a törékeny szépség pont akkora mint azok az álarcok amiket a farsangi bálokon szoktunk hordani.
Egy könyvben tavaly Daniel megmutatta nekem, hogy hogy néz ki a többi pillangó. Egy majdnem ugyan olyan volt mint ez itt. Szemek a szárnyain meg minden. De ők alig éltek egy kis időt, és a színük is fakó volt. Ez a kisfickó (vagy csaj, passzolom) pedig biztos, hogy tavaly is itt volt már. Fogalmam sincs, hogy honnan tudom, bár meg kell, hagyni ő a többinél is sokkal kitűnőbb. Egy szárnya akkora mint a fejem, és az egyik oldalon kék, a másikon pedig zöld színű szem van rajta. A többi része olyan sötétlilásan csillog, ahogy néha az ég is szokott amikor este van.
Na, már megint eltértem a tárgytól. Épp vele játszottam amikor lement a nap. Ami nem a legjobb, mert basszus a sötétben kb annyit látok mint egy vakond úgy a mindennapokon. Semmit. Bár nem is olyan nagy baj, aludtam én már máskor is a szabadban, csak a ma este biztosan keresni fognak. Sebaj, nincs az a csoki ami engem erről az 5 négyzetméternyi biztonságos helyről kicsalogathatna! Pár éve sunyiban csináltam egy függőágyat az egyik távolabbi fa ágaiból és e gyengécske erőmmel megerősítettem, hogy a legrosszabb vihart is túlélje velem ha kell.
Éjszaka gyönyörű az erdőben. Mindenhol szent jános bogár világít, na meg a csillagok is. A Pillangó már akkor elment amikor előjött az első bogár. Valamiért nem bírja őket, de ezt is csak tippelem. Hátamra fekszem és a kezeimet a fejem alá rakom. Nagyot sóhajtok, ma sem alszom. Az álom minden szülinapom előtti este elkerül, de úgy érzem ez lesz az utolsó alkalom, hogy ez történik. Basszus a téli napfordulós pasi 24 órán belül eljön értem!
Oké, nyilván nem valami bányarém. Úgy szólt a jóslat, hogy boldog leszek vele, ha pedig úgy szólt akkor úgy is lesz. Már ha eljön. Éjfélkor valami megmozdul bennem. A pecsét az utóbbi egy hétben egyre gyengébb volt. Csak azért tudtam ezt elrejteni, mert mindenki a partikkal volt elfoglalva. Ma reggel már nem is volt olyan színtelen szőke a hajam. A hajam. Gondolok egyet és kiszedem belőle a hajtűket és felülök. Megrázom a fejem, hogy a konty szétjöjjön. A bál után meg kellett volna mosnom, hogy kijöjjön belőle az a több tubusnyi hajfixáló szar, de inkább csak megcsináltattam Nikole-lal és bedőltem az ágyba. Tökélyre fejlesztettem a hajcsatokkal való alvást.
Ennek ellenére amikor a vállaimra omlik a hajzuhatagom tapintása olyan mintha csak most fésültem volna ki miután megszáradt a hajmosás után. Puha. Végigszántom rajta a kezem. Tisztára mintha nem is a sajátom volna. Eddig szögegyenes szálkás hajnak csúfolt valamim most puha és apró csigák vannak benne. Mármint nem élő állatok, hanem azok göndör fürtök. Kezembe veszem az egyik fésű alakú izét és elkezdem nekitámadok. Már pirkad mire végzek az egésszel.
Tarthatott volna tovább is az este. Nyújtózkodok egyet és egy tincsem kibaszott fájdalmas módon beleakad a karkötőmbe. Szitkozódom mint egy állat, mert ugyebár már miért ne? Aztán lefagyok. A hajam... Először a sárgarépa jut az eszembe róla. Aztán inkább ugrok egy fejest a vízbe, hogy lenyugodjak. Majdnem teljesen feltörött az az átkozott pecsét. Addig nem nézek a hajamra míg a partra nem érek.
Amikor felegyenesedek még egy sokk ér. Minimum egy tonnát nyom vizesen a hajam. Megfogom és kicsavarom mint egy törülközőt. Legalább szép. Tulajdonképpen szeretem a sárgarépát. Vállat vonok. Kezeimet hátra kulcsolom, és elindulok a sziget egyetlen dombja felé. Elmegyek a kastély mellett és közben hamisan dúdolgatok, na meg persze elcsenek egy kis almát a konyha ablakából. Tegnap még éjfél után is égett a fény ami azt jelenti, hogy még mindenki alszik. A pillangó a nappal együtt előkerül, de inkább elhessegetem. Ma reggel a magányra éhezem ezért visszafordulok és egy szőlőfürtöt meg egy villát is elveszek. Valamivel fésülködnöm is kell na! Ha már mindent a bunkimban hagytam...
Beletelik vagy fél órába míg felérek a dombra, pedig elég kicsi a sziget. Egy napi kirándulással kényelmesen be lehet mutatni a "Látványosságokat". Na jó talán nem, de ha nagyon összeszorítjuk a dolgokat és csak azt mutatjuk meg amit mindenki könnyűszerrel megtalálhat akkor igen. Ilyen például a sziget északi részén található két vízesés (egy föld alatti barlangban tűnnek el és majdnem egymással szemben vannak), meg a Nyugati Kilátó csupa nagybetűvel. Még öt se voltam amikor meguntam őket és bemerészkedtem a barlang mélyébe rögtön azután, hogy fejest ugrottam a medencéjébe. Pedig úszni se tudtam. Akkor egy kicsit megijedtem, azt hiszem el is ájultam, mert mire észbe kaptam már a parton voltam. Mármint a kikötő partjain, ami a sziget nyugati oldalán van nagyjából pont a domb egyetlen szirtje alatt van.
Szeretem a magányt. Azaz megtanultam megszeretni, de ez a fránya pillangó már kezd idegesíteni. Alig egy perce lógázom a lábam a szírt szélén és már megint itt van.
-Tűnj innen!- hessentem el és csodák csodájára hallgat rám.
A nap már felkelt a tenger alól, valószínűleg úgy öt körül járhat az idő. Több mint 24 óra telt el azóta, hogy felkeltem. Óvatosan elkezdem fésülni a hajamat azzal a bizonyos villával. Meglepően élvezetes tevékenységnek bizonyul újra felfedezni a saját loboncomat. Hosszú, nem is akarom tudni mennyire, első dolgom lesz minimum a fenekemig levágni amint találok egy használható ollót, de nekem egy kés is megteszi. Az viszont optimizmussal tölt el, hogy úgy látszik göndör maradok. Ez hozzátartozhat a sárgarépa léthez. Mindent egybevéve szeretem a hajamat.
Sokkosan eresztem el a hajamat, mert találtam a szemeimmel egy oda nem illő dolgot. Annyira lefoglalt az egóm fényesítése, hogy nem vettem észre mikor került egy plusz hajó a kikötőbe. Abbéli reményemet, hogy csak egy partivendég maradt itt túl sokáig a hajócska ismeretlensége és a mögöttem megreccsenő ág töri össze. Görcsösen megszorítom a villát és imát küldök a nem létező isteneknek, hogy magasabb legalább legyen egy fejjel magasabb nálam.
Úgy teszek mintha nem vettem volna észre. A pille újra visszatért, de most egy másik példány lehet. Kék, mindene jeges kék és nagyobb is mint az enyém. Ezt onnan tudom, hogy amikor magam elé emelem a kezemet, hogy rászálhasson ha akar mindkettő rárepül. Egymással szemben ismerkednek. Az én lila szárnyú, kék-zöld szemű hercegnőm és ez a fagyos király. Ki-be nyitogatják a szárnyaikat, de nem mozdulnak, se közelebb se távolabb egymástól. Megremegek ahogy egy balról jövő csendes puffanás hatására úgy döntenek elhagyják a kezem.
-Boldog 17. szülinapot- dörmögi az ismeretlen ismerős mellettem -Vagy mi.
-Inkább a "Vagy mi"-re voksolnék- hátradőlök és jobb karomat a fejem fölé, balomat pedig a szememre rakom- Nyugtass meg, ugye magas vagy?- motyogom.
-Nálad biztosan magasabb- takarja el a napot.
A hangja felkorbácsolja az idegeimet. Simogatóan mély, sokkal szebb mint a bátyámé. Remegő fújom ki a levegőt, még mindig csukva van a szemem. A balomat is a jobb mellé ejtem, lassan felemelem a pilláimat. Kék. A szeme kék, olyan mint a tenger, nem a jég. És sokkal közelebb is van hozzám. Gyakorlatilag még egy alma se férne a homlokunk közé. Lehelete csiklandozza az ajkaimat ami szapora szuszogásra késztet. Szívem kiugrik a helyéről akkorákat dobban, mellkasom zavarba ejtően hullámzik ahogy ki és be erőszakolom az éltető oxigént, éppenhogy nem ér hozzá az övéhez.
Az írisze engem tükröz, de nem sokáig. Lehunyja a szemét és bezárja azt a kis távolságot. Meglepetten tágul ki a pupillám ahogy felrobban körülöttünk a világ, pedig csak az ajkaink találkoztak. Találkoznak. Vagy nem érez semmit a körülöttünk folyó történésekből, vagy csak én képzelődök, de mindenesetre folytatja a csókot. Megpróbálom felemelni a kezeimet, hogy tudom is én, egy kicsit messzebb toljam magamtól, de alighogy hozzáérek a vállaimhoz kinyitja a szemét.
Elhúzódik egy pillanatra, levegőt vesz és összekulcsolja a kezeinket, hogy azzal az erővel gyengéden a földhöz szegezzen. Jobb kezére támaszkodva újra rám hajol és kihasználva, hogy nyitott szájjal zihálok becsusszantja a nyelvét az ajkaim közti kis résen. Eddig bírtam. A pecsét úgy szűnik meg mintha nem is lett volna. Szívecském, szegény túlhajtott szervem megbicsaklik, majd akkorát dobban, hogy beleremeg a föld is, és az ajkaim szabaddá válnak.
-Mi a- kapja fel a fejét kedves "legényem".
Nincs időm meglepődni. Kihátrálok alóla, szabályosan csúszok mászok. Szabályosan ég az arcom miközben egy fához ér a hátam és nem zavartatom magam azzal, hogy a hajam újra összegubancolódott, minden bizonnyal éppen most is rajta ülök, csak kezeimet a fejem elé tartva próbálom leplezni a zavaromat.
Mielőtt észrevehetném, hogy mit tervez elém térdel és lefeszegeti a kezeimet az arcomról és olyan vigyorral néz rám mint Daniel amikor közölte velem, hogy ellopta a komornyik parókáját.
-Nem semmi első csók, mi? Átrendezted a sziget élővilágát.
Hirtelen, már nem is érzem magam olyan melegnek. Kidagad egy ér a homlokomon, és legszívesebben levágnám a kezeit, de ehelyett felállok, ellököm magamtól és megcélzom szigetem újdonsült (nyílt, ha úgy jobban tetszik) kertjét. Még az erő előtt visszafordulok és lenézek a döbbent pöcs fejére.
-Legközelebb mutatkozz be mielőtt letámadsz valakit te agyhalott- üvöltöm.
Nem várom meg hogy bepöccenjen, eltűnök a sűrűben és a könnyeimmel küzdve amint csak tehetem, biztos távolságra tőle szétnyitom a földet. Nincs pecsét ergo forrást szítok, és hagyom, hogy az árja valahogy a csodák csodájára megmaradt bunkeremhez sodorjanak. Hozzátoldok még egy kis biztonságot nyújtó falat, tetőt, ajtót és bezárkózom, hogy dühös könnyeimet eltüntetve inkább álomba parancsoljam magam. Ja, boldog szülinapot azt. Egyszer még kiherélem ezt a perverz Télikét!
Oké most már tényleg vissza a jelenbe. Sziget melletti sziget. Egy kicsit elég unalmas hely ami előhozza belőlem is az unalmast. Már lassan két órája ugyanazzal a pillangóval játszom. Baromi nagy, mint minden élőlény, bár nekem ez normális méretűnek tűnik. Elvileg az összes élőlény egy kicsit különbözik a többitől ezen a szigeten. Természetesen miattam mert már miér ne? Ez a törékeny szépség pont akkora mint azok az álarcok amiket a farsangi bálokon szoktunk hordani.
Egy könyvben tavaly Daniel megmutatta nekem, hogy hogy néz ki a többi pillangó. Egy majdnem ugyan olyan volt mint ez itt. Szemek a szárnyain meg minden. De ők alig éltek egy kis időt, és a színük is fakó volt. Ez a kisfickó (vagy csaj, passzolom) pedig biztos, hogy tavaly is itt volt már. Fogalmam sincs, hogy honnan tudom, bár meg kell, hagyni ő a többinél is sokkal kitűnőbb. Egy szárnya akkora mint a fejem, és az egyik oldalon kék, a másikon pedig zöld színű szem van rajta. A többi része olyan sötétlilásan csillog, ahogy néha az ég is szokott amikor este van.
Na, már megint eltértem a tárgytól. Épp vele játszottam amikor lement a nap. Ami nem a legjobb, mert basszus a sötétben kb annyit látok mint egy vakond úgy a mindennapokon. Semmit. Bár nem is olyan nagy baj, aludtam én már máskor is a szabadban, csak a ma este biztosan keresni fognak. Sebaj, nincs az a csoki ami engem erről az 5 négyzetméternyi biztonságos helyről kicsalogathatna! Pár éve sunyiban csináltam egy függőágyat az egyik távolabbi fa ágaiból és e gyengécske erőmmel megerősítettem, hogy a legrosszabb vihart is túlélje velem ha kell.
Éjszaka gyönyörű az erdőben. Mindenhol szent jános bogár világít, na meg a csillagok is. A Pillangó már akkor elment amikor előjött az első bogár. Valamiért nem bírja őket, de ezt is csak tippelem. Hátamra fekszem és a kezeimet a fejem alá rakom. Nagyot sóhajtok, ma sem alszom. Az álom minden szülinapom előtti este elkerül, de úgy érzem ez lesz az utolsó alkalom, hogy ez történik. Basszus a téli napfordulós pasi 24 órán belül eljön értem!
Oké, nyilván nem valami bányarém. Úgy szólt a jóslat, hogy boldog leszek vele, ha pedig úgy szólt akkor úgy is lesz. Már ha eljön. Éjfélkor valami megmozdul bennem. A pecsét az utóbbi egy hétben egyre gyengébb volt. Csak azért tudtam ezt elrejteni, mert mindenki a partikkal volt elfoglalva. Ma reggel már nem is volt olyan színtelen szőke a hajam. A hajam. Gondolok egyet és kiszedem belőle a hajtűket és felülök. Megrázom a fejem, hogy a konty szétjöjjön. A bál után meg kellett volna mosnom, hogy kijöjjön belőle az a több tubusnyi hajfixáló szar, de inkább csak megcsináltattam Nikole-lal és bedőltem az ágyba. Tökélyre fejlesztettem a hajcsatokkal való alvást.
Ennek ellenére amikor a vállaimra omlik a hajzuhatagom tapintása olyan mintha csak most fésültem volna ki miután megszáradt a hajmosás után. Puha. Végigszántom rajta a kezem. Tisztára mintha nem is a sajátom volna. Eddig szögegyenes szálkás hajnak csúfolt valamim most puha és apró csigák vannak benne. Mármint nem élő állatok, hanem azok göndör fürtök. Kezembe veszem az egyik fésű alakú izét és elkezdem nekitámadok. Már pirkad mire végzek az egésszel.
Tarthatott volna tovább is az este. Nyújtózkodok egyet és egy tincsem kibaszott fájdalmas módon beleakad a karkötőmbe. Szitkozódom mint egy állat, mert ugyebár már miért ne? Aztán lefagyok. A hajam... Először a sárgarépa jut az eszembe róla. Aztán inkább ugrok egy fejest a vízbe, hogy lenyugodjak. Majdnem teljesen feltörött az az átkozott pecsét. Addig nem nézek a hajamra míg a partra nem érek.
Amikor felegyenesedek még egy sokk ér. Minimum egy tonnát nyom vizesen a hajam. Megfogom és kicsavarom mint egy törülközőt. Legalább szép. Tulajdonképpen szeretem a sárgarépát. Vállat vonok. Kezeimet hátra kulcsolom, és elindulok a sziget egyetlen dombja felé. Elmegyek a kastély mellett és közben hamisan dúdolgatok, na meg persze elcsenek egy kis almát a konyha ablakából. Tegnap még éjfél után is égett a fény ami azt jelenti, hogy még mindenki alszik. A pillangó a nappal együtt előkerül, de inkább elhessegetem. Ma reggel a magányra éhezem ezért visszafordulok és egy szőlőfürtöt meg egy villát is elveszek. Valamivel fésülködnöm is kell na! Ha már mindent a bunkimban hagytam...
Beletelik vagy fél órába míg felérek a dombra, pedig elég kicsi a sziget. Egy napi kirándulással kényelmesen be lehet mutatni a "Látványosságokat". Na jó talán nem, de ha nagyon összeszorítjuk a dolgokat és csak azt mutatjuk meg amit mindenki könnyűszerrel megtalálhat akkor igen. Ilyen például a sziget északi részén található két vízesés (egy föld alatti barlangban tűnnek el és majdnem egymással szemben vannak), meg a Nyugati Kilátó csupa nagybetűvel. Még öt se voltam amikor meguntam őket és bemerészkedtem a barlang mélyébe rögtön azután, hogy fejest ugrottam a medencéjébe. Pedig úszni se tudtam. Akkor egy kicsit megijedtem, azt hiszem el is ájultam, mert mire észbe kaptam már a parton voltam. Mármint a kikötő partjain, ami a sziget nyugati oldalán van nagyjából pont a domb egyetlen szirtje alatt van.
Szeretem a magányt. Azaz megtanultam megszeretni, de ez a fránya pillangó már kezd idegesíteni. Alig egy perce lógázom a lábam a szírt szélén és már megint itt van.
-Tűnj innen!- hessentem el és csodák csodájára hallgat rám.
A nap már felkelt a tenger alól, valószínűleg úgy öt körül járhat az idő. Több mint 24 óra telt el azóta, hogy felkeltem. Óvatosan elkezdem fésülni a hajamat azzal a bizonyos villával. Meglepően élvezetes tevékenységnek bizonyul újra felfedezni a saját loboncomat. Hosszú, nem is akarom tudni mennyire, első dolgom lesz minimum a fenekemig levágni amint találok egy használható ollót, de nekem egy kés is megteszi. Az viszont optimizmussal tölt el, hogy úgy látszik göndör maradok. Ez hozzátartozhat a sárgarépa léthez. Mindent egybevéve szeretem a hajamat.
Sokkosan eresztem el a hajamat, mert találtam a szemeimmel egy oda nem illő dolgot. Annyira lefoglalt az egóm fényesítése, hogy nem vettem észre mikor került egy plusz hajó a kikötőbe. Abbéli reményemet, hogy csak egy partivendég maradt itt túl sokáig a hajócska ismeretlensége és a mögöttem megreccsenő ág töri össze. Görcsösen megszorítom a villát és imát küldök a nem létező isteneknek, hogy magasabb legalább legyen egy fejjel magasabb nálam.
Úgy teszek mintha nem vettem volna észre. A pille újra visszatért, de most egy másik példány lehet. Kék, mindene jeges kék és nagyobb is mint az enyém. Ezt onnan tudom, hogy amikor magam elé emelem a kezemet, hogy rászálhasson ha akar mindkettő rárepül. Egymással szemben ismerkednek. Az én lila szárnyú, kék-zöld szemű hercegnőm és ez a fagyos király. Ki-be nyitogatják a szárnyaikat, de nem mozdulnak, se közelebb se távolabb egymástól. Megremegek ahogy egy balról jövő csendes puffanás hatására úgy döntenek elhagyják a kezem.
-Boldog 17. szülinapot- dörmögi az ismeretlen ismerős mellettem -Vagy mi.
-Inkább a "Vagy mi"-re voksolnék- hátradőlök és jobb karomat a fejem fölé, balomat pedig a szememre rakom- Nyugtass meg, ugye magas vagy?- motyogom.
-Nálad biztosan magasabb- takarja el a napot.
A hangja felkorbácsolja az idegeimet. Simogatóan mély, sokkal szebb mint a bátyámé. Remegő fújom ki a levegőt, még mindig csukva van a szemem. A balomat is a jobb mellé ejtem, lassan felemelem a pilláimat. Kék. A szeme kék, olyan mint a tenger, nem a jég. És sokkal közelebb is van hozzám. Gyakorlatilag még egy alma se férne a homlokunk közé. Lehelete csiklandozza az ajkaimat ami szapora szuszogásra késztet. Szívem kiugrik a helyéről akkorákat dobban, mellkasom zavarba ejtően hullámzik ahogy ki és be erőszakolom az éltető oxigént, éppenhogy nem ér hozzá az övéhez.
Az írisze engem tükröz, de nem sokáig. Lehunyja a szemét és bezárja azt a kis távolságot. Meglepetten tágul ki a pupillám ahogy felrobban körülöttünk a világ, pedig csak az ajkaink találkoztak. Találkoznak. Vagy nem érez semmit a körülöttünk folyó történésekből, vagy csak én képzelődök, de mindenesetre folytatja a csókot. Megpróbálom felemelni a kezeimet, hogy tudom is én, egy kicsit messzebb toljam magamtól, de alighogy hozzáérek a vállaimhoz kinyitja a szemét.
Elhúzódik egy pillanatra, levegőt vesz és összekulcsolja a kezeinket, hogy azzal az erővel gyengéden a földhöz szegezzen. Jobb kezére támaszkodva újra rám hajol és kihasználva, hogy nyitott szájjal zihálok becsusszantja a nyelvét az ajkaim közti kis résen. Eddig bírtam. A pecsét úgy szűnik meg mintha nem is lett volna. Szívecském, szegény túlhajtott szervem megbicsaklik, majd akkorát dobban, hogy beleremeg a föld is, és az ajkaim szabaddá válnak.
-Mi a- kapja fel a fejét kedves "legényem".
Nincs időm meglepődni. Kihátrálok alóla, szabályosan csúszok mászok. Szabályosan ég az arcom miközben egy fához ér a hátam és nem zavartatom magam azzal, hogy a hajam újra összegubancolódott, minden bizonnyal éppen most is rajta ülök, csak kezeimet a fejem elé tartva próbálom leplezni a zavaromat.
Mielőtt észrevehetném, hogy mit tervez elém térdel és lefeszegeti a kezeimet az arcomról és olyan vigyorral néz rám mint Daniel amikor közölte velem, hogy ellopta a komornyik parókáját.
-Nem semmi első csók, mi? Átrendezted a sziget élővilágát.
Hirtelen, már nem is érzem magam olyan melegnek. Kidagad egy ér a homlokomon, és legszívesebben levágnám a kezeit, de ehelyett felállok, ellököm magamtól és megcélzom szigetem újdonsült (nyílt, ha úgy jobban tetszik) kertjét. Még az erő előtt visszafordulok és lenézek a döbbent pöcs fejére.
-Legközelebb mutatkozz be mielőtt letámadsz valakit te agyhalott- üvöltöm.
Nem várom meg hogy bepöccenjen, eltűnök a sűrűben és a könnyeimmel küzdve amint csak tehetem, biztos távolságra tőle szétnyitom a földet. Nincs pecsét ergo forrást szítok, és hagyom, hogy az árja valahogy a csodák csodájára megmaradt bunkeremhez sodorjanak. Hozzátoldok még egy kis biztonságot nyújtó falat, tetőt, ajtót és bezárkózom, hogy dühös könnyeimet eltüntetve inkább álomba parancsoljam magam. Ja, boldog szülinapot azt. Egyszer még kiherélem ezt a perverz Télikét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése