2. Hajó

   Ok azért azt be kell vallanom, alvásnak nevezni amit csináltam az egy kicsit meredek. Inkább csak forgolódtam. A fejem felrobbant amikor felfogtam, hogy alig két perce még azzal voltam akit nekem "teremtettek". Vagy inkább engem neki? Végül is fél évvel idősebb nálam. Na jó, ez már tényleg magas. Visszatérve a fejemre, lüktet, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Ráadásul még szédülök is. Most ez vagy annak a pecsét feltörésének a mellékhatása, vagy pedig napszúrást kaptam. Mindkettőre ugyan annyi az esély.
   Tényleg, a pecsét!  Az is csak felesleges nyűg volt a nyakamon. Így, hogy feltörött rájöttem hogy nem is kellett volna elzárni. Hiszen olyan könnyen irányíthatom magam... Esélytelen, hogy elszabaduljon. Egy kicsit hasonlít ahhoz, mint amikor pár éve elhatároztam, hogy izmokat növesztek és amikor sikerült (hosszú és fáradalmas folyamat volt) Jobban oda kelett figyelnem, nehogy valamiben kárt tegyek. Példának okáért egy szerencsétlen rózsát is kettétörtem. (Igen tudom, jó erős voltam akkoriban, nem kell mondani.) Aaaaa, tényleg felrobban a fejem. Ráadásul rázkódik alattam a talaj.
  -Ne most!- válaszolom reflexszerűen a kopogtatónak. Ácsika. Kopogtató? -Fogalmam sincs ki vagy, de ha be mersz jönni kinyírlak!- mondandóm nem tartalmazta azt a fenyegető élt amit akartam, hogy tartalmazzon. Kicsit fakóra sikeredett, tekintettel arra, hogy a saját hangom is egy fájdalmas lüktetést indított útjára a fejemben.
   Persze, hogy bejött. Nyöszörögve fogtam meg a fejemet, úgy egyszerre eltakarva a fülemet és a szemeim. Egy kicsit sziszegtem vámpírt játszva, de a dübörgő hangosabbra kapcsolt. Csak kerüljön a kezeim közé amikor jobban leszek. A hangok, na meg a padló remegése, alapján mellém térdelt. Bal oldalamra feküdtem, és célirányosan beleütöttem az univerzumba jobb kezemmel.
  -Hé- na ja, megfogta -Fogd vissza a kezeid, nem akarok idő előtt megvakulni.
  -Megérdemelnéd- morogtam.
  -Ó, dehogy is.  Én még látni akarlak szívecském- egy picit mintha gúnyos lett volna a hangja -Na, gyere csak- húzott az ölébe.
   Próbáltam hadakozni ellene, de jóval erősebbnek bizonyult nálam, és még kényelmes is volt. Úgyhogy szitkozódva, de befészkeltem magam az ölébe.  Telement a szám a hajammal. Valószínűleg neki is, mert összefogta.
  -Van valami hajgumid?- úgy nagyjából arra mutattam ahol a csatokat hagytam. Szakavatott kezekkel helyezett el egy tűt a hajamban. Még csak nem is fájt -Kész is.
   Motyogtam valami köszönöm félét. Hideg kezét a homlokomra rakta és  másodpercek alatt elmúlt a fejfájásom aminek a helyét kellemes zsibbadás vette át -Neked varázs kezed van- nyitottam ki a szemem.
  -Mint ahogy neked is- egy elszabadult tincsemet a fülem mögé simogatott -Kész őserdőt csináltál ebből a szigetből- kicsit messzebb toltam magamtól és fürkészve kutattam íriszeiben. Mintha skizofrén lenne, olyan hirtelen a változás, egyszer kedves, egyszer nyomulós -Felix- tekintetem kancsalul a szájára irányul.

  -He?- nevet kérdésemen és összekoccantja a homlokunkat

  -A nevem. Azt mondtad, hogy legközelebb mutatkozzak be- fejemet a kezeibe szorítja és könnyű csókot lehel az ajkaimra -Felix Vincitore- na most meg bosszús köd nehezedik a fejemre. Ez hülye.

  -Miért van az, hogy kétszer találkoztunk és már másodjára támadsz le?- valami fásultság követi a ködöt és eltolom magamtól. Felállok és szemügyre veszem a plafont. Gyökerek lengedeznek le róla. Homlokom ráncolva suhintok egyet a jobbommal és minden visszaáll a reggeli állapotába. Úgy értem az erdő, a folyó meg minden amit az erőmmel megváltoztattam a mai nap folyamán -Menj innen- fordítok neki hátat.

  -Nélküled attól tartok ez elképzelhetetlen- most újra hideg a hangja.

   Nagyot sóhajtok. Fejem hátracsuklik, olyan tipikus ez meg mit akar még módon. Megnyitom magam alatt a padlót (fát, vizet, földet egyaránt). Hallom, hogy méltatlankodva felkiált. Mielőtt utánam ugorhatna be is zárom, hogy ne követhessen. Nem hiszem, hogy sokáig távol tudnám tartani magamtól efféle módszerrel, de egy próbát megér. A zuhanást megállítása után guggoló pózban érek földet. Belső iránytűmmel becélzom a kastély pincéjét.

   Jelenleg egy olyan lyukban vagyok ami csak körülöttem létezik, de nem ér semmimhez se. Azt se tudom megállapítani csukva van-e a szemem vagy nyitva olyan sötét van. Amikor elérek egy szemtől rejtett facsoporthoz feltolom magam a felszínre. Hogy mindezt miképp sikerült megoldanom azt nem tudom, de bejött. Ruhám, ami reggel még fehér volt, most több helyen fűfoltos és szürke, de hát ez van. Azt a bizonyos rakoncátlankodó tincsemet birizgálva lépkedek a kastély felé. Még csak pár perccel múlt tíz, de máris mozgalmasnak ígérkezik a napom.

   Miközben végigsétálok a cselédektől nyüzsgő folyosókon keresztül a lakosztályomig alig hallom a kézzel tompított kiáltásaikat. Előre nézek és csak akkor engedek ki amikor becsukom magam mögött az ajtómat. Szinte kitépem a hajamból a hajtűt majd hezitálás nélkül a falhoz vágom. Felesleges tagadni, kinézetre több mint az esetem. A szemei... Huh, na már csak azokkal is képes lenne levenni a lábamról, de sajnos a testének minden porcikája ínyemre van. Csak a viselkedése hagy óriási kivetnivalót. 

   Leveszem magamról a ruhámat és egy szál melltartóban és bugyiban kinyitom a szekrényemet. Kiveszek egy vörös ruhát, egy fekete fűzőt és tangát majd a lakosztályomhoz tartozó fürdőben lerakom egy székre őket és csengetek ötöt egymás után a cselédszállóra, hogy egy óra múlva jöjjön valaki hozzám. Meztelenre vetkőzöm és beállok a zuhany alá miután megnyitom a kád csapját, hogy amíg lemosom magamról a mocskot az megteljen vízzel és nekem csak bele kelljen feküdnöm. Az én kádam éppen akkora, hogy kényelmesen kinyújtózhassak benne, valamint van egy olyan meghosszabbítása amit a hajam mosásának érdekében toldottak hozzá.

   Amikor közöltem velük, hogy nem vághatják le először nem hittek nekem. Mindig hangoztattam, hogy csak a bajom van vele, de ez azt jelentette, hogy nekik is csak nyűg. Mondjuk meg kell hagyni sokkal szebb a hosszú haj mint a rövid. De csak a lányoknál, a fiúknál a rövidet preferálom. Felix. Basszus ez a pasi olyan mintha csak az álmaim bosszúálló angyalának megtestesítője lenne. Szőke haj, izmos arányos test... Bosszúsan állok fel a kádból. Alig voltam bent tíz percig se, de ha csak még egy másodpercig bent maradnék félő, hogy belevesznék a testének elemzésébe. Tény is való, pontosan olyan mintha nekem teremtették volna.
   A cseléd, azt hiszem Margaret, már csak akkor érkezett meg amikor felszenvedtem magamra a fűzőt. Magamhoz intettem és a kezébe raktam egy fésűt. Idő közben már törölközővel alaposan megdörzsöltem, így mire megformázta a hajam (a szemembe lógó tincseket két oldalt összefonta és hátul egybe gumizta őket) már csak a nyakamnál maradt egy kicsit vizes.
  -A szülei hajója mostanság fog kikötni- mondta miután letette a fésűt.
  -Köszönöm, hogy szólt.
   Biccentett és elhagyta a lakosztályom. Már csak ez hiányzott. Úgy volt, hogy csak estefelé érkeznek meg, erre már dél előtt pár perccel kikötnek. Még néztem magam a tükörben, próbáltam szokni a látványt, de csakhamar kimentem a fürdőből. És kit látnak szemeim az ágyamon? Hát persze, hogy őt.
  -Felix!- kezdtem volna bele az "egy lány szobájába nem megyünk be engedély nélkül" című szentbeszédembe, de csírájában belém fojtotta egy karlendítéssel.
  -Egy hajó öt perce kötött ki a kikötőben, gondoltam szólok.

  -Ez nem magyarázza meg, hogy hogy kerültél ide. Az embernek már a saját lakosztályában sincs egy perc nyugalma?!

  -Tudod nem csak neked van átlag feletti hatalmad- piszkálgatta a körmét -Az erkélyen keresztül jöttem be.

  -...Mi? Ez a harmadik emelet!- hüledeztem -Harminc méter tükörsima fal felület!

  -Az időjárás az erősségem.  Felrepítettem magam- vont vállat -De ami fontosabb. Pakolj össze.
  -Ho..? Mi? Mégis miért pakolnék én össze?
  -Elutazunk- közli, és még bólint is egyet megerősítés képen, mintha nem lenne benne semmi furcsa és olyan egyértelmű volna.
  -Hova? És mégis honnan veszed, hogy egyáltalán szándékomban állna nekem veled menni?- nyomatékosításképpen keresztbe teszem a kezeim és dobbantok a lábammal.
  -Mert...- Folytatja ő, csak éppen motyogva amit picit sem értek.
  -Hallgatom- tüntetőleg kinéz az erkélyemre. Hosszú csend után megereszkedik a válla és nagyot sóhajt.
  -Nem szeretem a tömeget. Nem leszek rosszul, csak egyszerűen... Nem tudom, olyan se kép se hang állapot jön létre nálam- erőszakosan felborzolja a haját, de folytatja -Ajj na! Bekukulok, zavarba jövök és egy értelmes hang se hagyja el a számat! Örülsz? Most már tudod, hogy miért használom a képességemet erkélyeken és ablakokon való közlekedéshez.
   A szemembe néz és a bőre vörösen izzik szégyenében. Olyan mintha azt várná, hogy legkevesebb kiröhögöm érte.
  -Rendben, de mégis miért kéne elmennem innen?- meglepetten villan a szeme és összeráncolódott homlokkal folytatja.
  -Hát, mert... Mert azon a hajón vannak a szüleim is, meg egy sereg személyzet, Ráadásul az emberek 99%-át nem ismerem. Az idegenekkel se vagyok jóban- végig hadart. Az utolsó mondatot olyan gyorsan mondta, hogy csak a szerencsének köszönhetően értettem meg.
  -Akkor én ezt, hogyhogy nem vettem észre amikor találkoztunk?
  -Mert olyan mintha mindig is ismertelek volna. Amióta csak az eszemet tudom, mindig te voltál a téma otthon. Úgyhogy ja. Te nem vagy idegen.
  -És hova mennénk?- őszintén szólva egyre jobban vonz a szüleimtől való távollét gondolata. Pedig még nem is láttam őket.
  -Hát igazából, elég régen kitaláltam, hogy majd ezt akarom csinálni. Úgyhogy titokban vettem a zsebpénzemen egy szigetet és építtettem rajta egy villát. Nem nagy, de van személyzet és bár még nem láttam, de egy eldugott helyen lévő saját élővilággal rendelkező sziget kifejezetten vonzó ötletnek tűnik a számomra.
  -Ebben egyet értek. Viszont lenne egy feltételem- mutattam fel az ujjamat. Egyszerre látszott vidámnak és aggódónak.
  -Mi lenne az?- törökülésbe ült és a térdeire támaszkodva hajolt előre. Egy ekkora méretekkel rendelkező csaknem férfitől ez igencsak impozánsnak hatott.
  -Had jöhessen a testvérem és a menyasszonya- meglepett fejet vágott, valószínűleg azt se tudta, hogy van egy bátyám.
  -Őő, rendben?
   Szerintem nem tudta, hogy mibe egyezett bele.